Azoknál az embereknél, akik naponta isznak sötét teát, a legújabb kutatások szerint lényegesen kisebb a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Bár jól dokumentált, hogy az olyan tápláló ételek, mint a zöldségek, a diófélék és a zab fogyasztása segít megelőzni a cukorbetegséget, sokakat meglephet, hogy a gyümölcsfogyasztás növelése ugyanilyen módon előnyös lehet. Egy új tanulmány azonban most azt […]
Az elégtelen alvás mérsékelheti a fogyást, de az alvás szerepe a fogyás fenntartásában nem ismert. Mivel a fogyás utáni súlyvisszaszerzés – az úgynevezett jojó-effektus – továbbra is az elhízás kezelésének egyik fő akadálya, megvizsgálták, hogy az elégtelen alvás előre jelzi-e a súlyvisszaszerzést a fogyás fenntartása során. 195 elhízott felnőtt 8 hetes kalóriaszegény diétát végzett, majd […]
Évente több, mint egymillió 50 év alatti hal meg rákban, és az előrejelzések szerint ez a szám 2030-ig további 21%-kal emelkedik, az eddigi legnagyobb ilyen jellegű tanulmány szerint. Az 50 év alattiak körében világszerte közel 80%-kal nőtt a rákbetegséggel diagnosztizáltak száma harminc év alatt, derül ki a BMJ Oncology című szaklapban nemrégiben megjelent tanulmányból. A […]
Többféle megközelítés létezik annak meghatározására, hogy mennyire élhető egy ország. Sokan állítják, hogy ezt nem egyszerűen a bérek általános szintje határozza meg. Ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb az egészségügyi rendszer általános minősége, beleértve az olyan tényezőket, mint az egészségügyi szakemberek, az infrastruktúra, a szolgáltatások és a költségek. És pontosan ezt mutatja a Health Care Index […]
Az ajánlott szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétellel, valamint megfelelő önvizsgálattal számos probléma megelőzhető. Ahhoz tehát, hogy minél teljesebb, egészségesebb életet élhessünk fontos, hogy odafigyeljünk arra, milyen gyakorisággal és hogyan végezzünk otthoni önvizsgálatot, valamint tudjuk, milyen szűréseken érdemes részt vennünk. Szűrésre panasz- és tünetmentes időszakban kerül sor az életkor, nem, családi anamnézis és egyéb kockázati tényezők függvényében. […]
Tudta, hogy becslések szerint több mint hétmillió európai szenved bőrrákban, annak ellenére, hogy az esetek többsége megelőzhető lenne? Az Európai Bőrgyógyászati és Venerológiai Akadémia (EADV) 2022-es felmérésének eredményei szerint az európai felnőtt lakosság 1,71%-a szenved bőrráktól, ami azt jelenti, hogy a becslések szerint mintegy 7 304 000 európait érint a betegség. Ez annak ellenére van így, hogy […]
Bár a születéskor várható élettartamot mind hazánkban, mind az Európai Unióban átmenetileg visszavetették a pandémia évei, egy évtized távlatában emelkedő tendenciát mutatnak a számok. Magyarországon 2019-ben már 76,5 év volt a 2012-es 75,3 évhez képest, ám 2021-ben ez 74,5 évre csökkent. Az EU-ban 2019-ben már 81,3 év volt, de 2021-re visszaesett 80,1 évre, az Eurostat […]
Az Eurobarometer 2022-es felmérése szerint a magyarok 59%-a egyáltalán nem sportol. Nem csupán önmagában riasztó ez a számadat, hanem azért is, mert 6 százalékpontot romlott az 5 évvel korábbi értékhez képest, illetve mert ezzel szemben ezzel szemben ez a szám 45% az európai uniós országok átlagát tekintve, ami ráadásul 1 százalékpontot javult ugyanebben az időszakban. […]
Bár akár minden hónap lehetne az, hiszen a rák közel 10 millió ember halálát okozta 2020-ban világszerte, míg csak az Európai Unióban évente mintegy 3 millió embert diagnosztizálnak rákkal, és a daganatos megbetegedések több, mint 1 millió halálesetet okoznak. AZ OECD adatai szerint 12 másodpercenként diagnosztizálnak egy rákos megbetegedést au EU-ban. A magyarországi adatok sokkolóan […]
Az Economist Intelligence Unit által kiadott „Healthcare Outlook 2023″ (Egészségügyi kilátások 2023) című írás szerint a globális egészségügyet idén leginkább fenyegető veszély egy új koronavírus-változat megjelenése vagy egy másik fertőző betegség kitörése. Bár az Omicron lehet az utolsó Covid-19 variáns – eddig meglehetősen stabilnak bizonyult –, Jeffrey Barrett, a Covid-19 Genomics UK Consortium korábbi vezetője […]
